A Tanácsköztársaság
A kommunisták hatalomra jutása
- Magyarország helyzete a Vix-jegyzék után
- a Vix-jegyzék az ország újabb nagy részét csatolta volna Romániához
- olyan nagy városok, mint Szeged vagy Debrecen is elkerültek volna az országból
- a szociáldemokraták válasza a helyzetre
- a Károlyi-kormány erős, nagy támogatottsággal rendelkező tényezője volt a Szociáldemokrata Párt
- úgy érezték, hogy külső segítségre van szüksége az országnak és mivel ezt nyugatról nem kapta meg keletre, a Szovjetunió felé kell fordulniuk
- ehhez viszont Károlyi mint arisztokrata nem megfelelő vezető
- a szociáldemokratákhoz hasonló, csak szélsőségesebb elveket valló kommunisták ápoltak szoros kapcsolatot a szovjet bolsevikokkal
- sok kommunista vezető oroszországi hadifogsága alatt találkozott a kommunista eszmékkel
- a magyar kommunisták vezetője, Kun Béla személyesen ismerte Lenint
- a szociáldemokraták egy hatalomátvételt vittek végbe
- Károlyi tudta nélkül megállapodtak a börtönben ülő kommunista vezetőkkel a hatalom átvételében
- Kun Béla cserébe a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesülését kérte és Károlyi eltávolítását
- a szociáldemokraták Károlyi nevében kiadtak egy nyilatkozatot: Károlyi átadja a hatalmat a kommunistáknak
- 1919 március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot
- az egyesülő szociáldemokraták és kommunisták jutottak hatalomra
- valójában a kommunisták irányítottak
- a kormányt Forradalmi Kormányzótanácsnak nevezték
- a kormány tagjait szovjet mintára népbiztosoknak nevezték
- elnöke Garbai Sándor lett, de tényleges vezetője Kun Béla volt, aki a legfontosabbnak tartott tisztséget, a külügyi népbiztosságot kapta
- az egyesülő szociáldemokraták és kommunisták jutottak hatalomra
A kommunista magyar állam kiépülése
- államosítás
- a földekből nagy termelőszövetkezeteket (tsz-ek) alakítottak
- egyelőre csak a 100 holdnál nagyobbakat, de a földosztás elmaradása közömbössé vagy éppen ellenségessé tette a parasztságot
- államosították a vállalatokat, gyárakat, bankokat kárpótlás nélkül
- a közigazgatást átszervezték
- szovjet mintára tanácsokat hoztak létre
- a vezető réteget mindenhol lecserélték: a hirtelen hatalomra jutó kommunisták nem értettek mindig a feladatukhoz
- a lakosság helyzete
- a többség ellenkezett, ellenállt
- a kommunisták őket a rendszer ellenségeinek tekintették
- ellenük bevezették a vörösterrort
- törvénytelen eljárással, gyorsított úton ítéltek el embereket
- sokakat meggyilkoltak
- kb 500 halálos áldozata volt a diktatúrának pár hónap alatt
- különösen hírhedtté vált a Cserny József vezette 200-400 fős alakulat, az ún. Lenin-fiúk
- szociális intézkedéseik
- mint baloldali irányzat természetesen teljesen át akarták formálni a társadalompolitikát is
- társadalompolitikájuk nem lehetett sikeres
- szociális intézkedései, ígéretei azonban egy modern jóléti társadalom lehetőségeit is meghaladták volna, nemhogy egy háborúban kimerült, blokáddal sújtott országét
- legtöbb intézkedésükre nem volt pénz, a valóságban nem működtek
- az intézkedések:
- emelték a munkások bérét
- ingyenessé tették az orvosi ellátást
- általános nyugdíjjogosultságot terveztek bevezetni 60 éves korhatárral
- a nyomortelepeken élők és a menekültek problémáját lakásrekvirálásokkal próbálták megoldani
- a fővárosban kb. százezer munkáscsaládot társbérlőként telepítettek be polgári lakásokba
- a szociális és egészségügyi problémákat okozó alkoholfogyasztás ellen szesztilalmat rendeltek el
- a Balatonhoz vittek üdülni szegény gyerekeket
A Tanácsköztársaság külpolitikája és bukása
- a külpolitika célja:
- Magyarország területéből minél nagyobb részt őrizzenek meg
- ekkorra kiderült, hogy nem elsősorban a diplomáciai út a nyerő; ütőképes hadsereg is kell
- az első lépések
- szövetséget kötöttek a Szovjetunióval
- azonnal megkezdték a Vörös Hadsereg szervezését
- a régi tisztikar egy része – sokszor meggyőződése ellenére – felsorakozott a Tanácsköztársaság honvédő harca mellé
- a Vix-jegyzék
- a Forradalmi Kormányzótanács – békés szándékát hangsúlyozva – visszautasította a Vix-jegyzéket
- az antant újabb javaslata kedvezőbb volt
- a Vix-jegyzékben foglaltakhoz képest 25 kilométerrel keletebbre javasolta a demarkációs vonalat
- a Kormányzótanács csak feltételekkel lett volna hajlandó ezt elfogadni
- az antant döntött: a magyar kommunista államot fegyverrel le kell győzni
- egyrészt a jegyzékek elutasítása miatt
- másrészt a kommunizmus terjedésének megakadályozása miatt
- a támadások
- a román hadsereg április 16-án a demarkációs vonal teljes hosszában megindította támadását
- április 30-ára egyetlen hídfő kivételével mindenütt elérték a Tisza vonalát
- az egy héttel később meginduló csehszlovák csapatok május 1-jére elérték a Miskolc–Diósgyőr–Ózd-vonalat
- a román hadsereg április 16-án a demarkációs vonal teljes hosszában megindította támadását
- a Tanácsköztársaság fegyveres válasza
- gyors ütemben folyt a munkások toborzása a Vörös Hadseregbe, melynek létszáma április végére elérte a 70 ezer főt
- a Vörös Hadsereg ellentámadásba lendült a csehszlovák fronton
- hamar elfoglalták Kassát, Eperjest, majd Bártfánál elérték a történelmi Magyarország határát
- az antant válasz
- Clemenceau, a békekonferencia francia elnöke követelte a magyar északi hadjárat leállítását követelte
- az elutasítás antanttámadással fenyegetett
- teljesítése esetén a békekonferenciára szóló meghívást és elismerést ígért
- Clemenceau, a békekonferencia francia elnöke követelte a magyar északi hadjárat leállítását követelte
- bár a proletárdiktatúra vezetőit megosztotta a Clemenceau-jegyzék, hosszas viták után mégis az elfogadása mellett döntöttek
- sokan nagy hibának tartották a Vörös Hadsereg visszahívását egy győzelmes hadjáratról
- de a hadsereg nem hivatásos hadsereg volt, főleg budapesti munkások alkották és pár hét után – ezt erősítik meg a levéltári források a hadsereg vezetőitől Budapestre küldött jelentések – bomladozóban volt
- e mellett a szovjetektől semmilyen támogatást nem kapott és remélhetett Magyarország
- az antant támadást pedig a román és a szerb haderő már várta is
- a Kormányzótanács július első napjaiban így kiürítette a Felvidéket
- a Tanácsköztársaság ekkorra külső és belső helyzetet tekintve is reménytelen helyzetbe került
- a Tanácsköztársaság belső támogatottsága is leszűkült
- a társadalom jelentős része passzívan kivárt, és mind többen fordultak ellene is
- a régi jobboldali katonatisztek puccsot szerveztek
- Bécsben magyar emigránsok Bethlen István vezetésével megalakították az Antibolsevista Comitét (ABC)
- Szegeden pedig egy jobboldali szervezkedés megkezdte a „magyar nemzeti hadsereg” felállítását
- hadügyminisztere Horthy Miklós lett
- a románok közben az antant ígérete ellenére nem vonultak a Tiszántúlról
- sőt, a román csapatok július 30-án Szolnoknál átkeltek a Tiszán, nyitva állt előttük az út a főváros felé
- augusztus 4-én a román csapatok bevonultak Budapestre
- a Tanácsköztársaság belső támogatottsága is leszűkült
- a Kormányzótanács és a pártvezetés felismerte a helyzet reménytelenségét, s a további véráldozatokat feleslegesnek ítélve lemondott (augusztus 1.)
- a kommunisták 133 napig voltak hatalmon, de így is nagy hatást tettek Magyarország történelmére